2022. díjazottja - Vig Tamás

Menü megjelenítése

2022 - BA-díj - Vig Tamás

Utolsó frissítés: 2024 március 20.

A díjat második alkalommal Víg Tamás természetvédelmi mérnök mesterszakos hallgatónak ítélték oda

„A mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) elterjedésének jellemzése a Dél-Börzsöny területén”

című diplomadolgozatáért.

A bálványfa egy idegenhonos, inváziós fafaj, mely gyors növekedésével és terjedésével elveszi az életteret a hazánkban őshonos fás- és lágyszárú növényfajoktól, így komoly problémát jelent mind a természetvédelem, mind az erdőgazdálkodás számára.

A hallgató a felméréseit Dél-Börzsöny, mintegy 2100 hektáros területén, több különböző módszer szerint is elvégezte: egyrészt a vizsgált területen belül - melybe Zebegény és Nagymaros belterülete is beletartozik - minden utat végig járt és az ezek mentén észlelhető bálványfák helyét, főbb tulajdonságait, illetve környezeti jellemzőit rögzítette, másrészt az úgynevezett lékes felújítóvágással érintett erdőrészletekben 50 különböző lékben vizsgálta a faj tömegességét és preferenciáit.

Legfőbb eredményei rávilágítanak, hogy települési környezetben elsősorban a gondozatlan köz- és magánterületeken a legtömegesebb és leggyakoribb a bálványfa, illetve, hogy az erdőterületen a gyakran használt erdei utak mentén, elsősorban nyílt területrészeken (mesterséges lékekben) fordul elő legnagyobb arányban. A lékes felújítóvágásokban égtájak szerint, kvadrátok alapján végzett vizsgálatai alapján kiemelendő, hogy a faj a lékek központi részén koncentrálódik, helyenként pedig nagy tömegességgel jelenik meg, miközben az őshonos fásszárú fajok borítása a lékekben vizsgált kvadrátokban átlagosan legfeljebb 22%, ami igen alacsony arány. A nagy részletességű, terepi felmérésen alapuló adatgyűjtés és azok eredményei mind a Duna-Ipoly Nemzeti Park, mind az Ipoly Erdő Zrt. számára is nagy jelentőséggel bírnak. Munkáját a 2022 november végén megrendezett intézményi TDK versenyen is bemutatta, ahol III. helyezést ért el, továbbá az Országos Erdészeti Egyesület által megrendezett Erdészeti Lapok szakcikkpályázatán is kiemelt díjazásban részesült. 

A kutatást belső konzulensként Dr. Malatinszky Ákos egyetemi docens irányatotta.

Gratulálunk a díjazottnak!