Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2022 február 21.

900 kilométert is megtehet éjszakánként az erdei szalonka

Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdők királynőjeként ismert erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy 5000 kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is eljutott.

A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet kutatói 2020 tavasza óta követik nagy pontosságú műholdas jeladókkal tizenöt erdei szalonka viselkedését. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet által koordinált program keretei között, az Agrárminisztérium támogatásával szűk két év alatt gyűjtött adatok részben kiegészítik, részben felülírják korábbi ismereteinket a faj tavaszi és őszi vonulásáról.

Bár a madarak gyűrűzése révén több egyedet lehet nyomon követni, a módszer hatékonyságát erősen befolyásolják az olyan emberi tényezők, mint a gyűrűzői és a vadászati aktivitás. Az új kutatásban ugyan szerényebb egyedszámban vizsgáltuk a madarakat, cserébe viszont a rendszeres időközönként elküldött GPS-lokalizációk révén a jeladós madarak teljes vonulási útvonalát, sőt akár pontos területhasználatát is fel tudtuk térképezni” – mutatott rá Prof. Csányi Sándor, a MATE VTI Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék vezetője.

Az eredmények szerint az egyedek tavaszi vonulása meglepően változatos: míg az egyik jeladós erdei szalonka két nap alatt Lengyelországig repült, addig kettő közülük még az Urál-hegységet is maga mögött hagyta, ami azt jelenti, hogy pihenőkkel együtt egy hónap alatt mintegy 5000 kilométerre jutottak el. A vizsgált szalonkák a pihenőhelyek közt egy éjszaka alatt átlagosan 350 kilométert tettek meg, néhányan azonban ugyanennyi idő alatt akár 900 kilométert is repültek.

Mint arra Dr. Schally Gergely, az intézet fiatal kutatója rámutatott, két jeladós madár egészen különösen viselkedett. „Egyikük március közepén elhagyta Magyarországot, néhány nap elteltével viszont – feltehetően a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt – visszafordult, majd pontosan a jelölése helyére tért vissza, ahol további két hetet töltött el, mielőtt újra elindult volna. Egy másik szalonka ezzel szemben a december végi hideg időszakban Olaszországba vándorolt, majd február végén visszajött a hazai jelölése helyszínére és nálunk töltötte a teljes márciust.

Mint azt a MATE kutatói hangsúlyozzák, a tizenöt vizsgált erdei szalonka viselkedése alapján nagyon korai lenne a teljes állományra vonatkozó általános következtetéseket levonni. Az Országos Erdei Szalonka Monitoring-programhoz kapcsolódó kutatás eredményei azonban feltétlenül a folytatásra sarkallnak, így a jövőben további izgalmas részletekre derülhet fény az erdő királynőjéről.

Fotók: Dr. Schally Gergely