Prof. Dr. Bakonyi Gábor Pro Negotio Universitate kitüntetése

Menü megjelenítése

Prof. Dr. Bakonyi Gábor kitüntetése

Utolsó frissítés: 2024 augusztus 31.

Prof.Dr. Bakonyi Gábor a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet nyugalmazott professzora Pro Negotio Universitate kitüntetést vehetett át a PHD doktori képzés rendszer fennálásának 30. évfordulója alkalmából.


Idén ünnepelhetjük a PhD doktori képzési rendszer fennállásának harminc éves évfordulóját a MATE-n, illetve jogelőd intézményeiben (Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Szent István Egyetem). Az ez alkalomból a MATE Szent István Campusán május 30-án megrendezett jubileumi ünnepség keretében Pro Negotio Universitate kitüntetések átadására is sor került.

Nagy öröm számunkra, hogy a kitüntetettek között köszönthettük Intézetünk Állattani és Ökológiai Tanszékének nyugalmazott professzorát, Dr. Bakonyi Gábort is, a Biológiatudományi Doktori Iskola részéről. Bakonyi professzor úr mintegy négy évtizeden keresztül szolgálta, ezen belül 22 éven át vezetőként irányította is a GATE, majd SZIE Állattani Tanszékét, amely első és egyetlen munkahelye volt. Nyugdíjba vonulását követően is aktív tudományos tevékenységet folytat, és a mai napig megbecsült tagja a Tanszék kollektívájának, amelynek életében példásan konstruktív, segítő módon működik közre. Bakonyi tanár úr a PhD doktori képzésben is meghatározó szerepet töltött be annak megalakulása óta. Néhány éven át vezette is a Biológiatudományi Doktori Iskolát. Tevékenységének sikerességét fémjelzi azon végzett doktoranduszainak pályafutása, akik itthon és külföldön egyaránt eredményesen működnek a tudomány, az oktatás vagy a gyakorlati szféra különböző területein, és sokan közülük már maguk is végzett doktoranduszok témavezetői. Kijelenthető tehát, hogy Bakonyi professzor úr igazi iskolateremtő személyiség, akinek kisugárzása nemzedékek gondolkodásmódjára gyakorol meghatározó szerepet.
Kitüntetéséhez gratulálunk, további tevékenységéhez pedig sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Fotók: Rákosi Beáta