Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Tanszék

Menü megjelenítése

Menü megjelenítése

Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Tanszék

Utolsó frissítés: 2024 február 27.

Bemutatkozás

A tanszéki oktatók kutatómunkájuk és oktatói tevékenységük során a természeti értékek megőrzését és védelmét, az ehhez szükséges (és egyúttal egészséges élelmiszert előállító) gazdálkodás bemutatását, a fenntarthatóság szemléletének a mindennapokban történő megjelenítését szolgálják. Oktatott tárgyaink a világviszonylatban kiemelt feladatként jelentkező környezet- és természetvédelemhez, az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez

és a biológiai sokféleség csökkenésének megállításához szükséges szakismereteket tartalmazzák, értékközpontú szemléletben, a problémák valódi okait feltárva és a megoldásokat holisztikus megközelítéssel kidolgozva. A tanszékhez kötődő szakok hallgatói és oktatói olyan gazdaságért és társadalomért

dolgoznak, amely nemcsak használja a tájat és a természeti környezetet, de őrzi is azt, és lehetőségeihez mérten gazdagítja, valamint együttműködik az értékek védelme érdekében.

A tanszék kiemelten fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést, a hallgatók szakmai előre menetelének segítését (tudományos diákkör, pályázatok, Ifjú Kócsagőr Program stb.). A tanszék által 2003 óta szerkesztett Tájökológiai Lapok tudományos folyóirat ebben is segítséget nyújt.

 

Munkatársaink:

Dr. Pető Ákos

egyetemi docens, tanszékvezető

email: Peto.Akos@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000/1896

 

Dr. Centeri Csaba

egyetemi docens

email: Centeri.Csaba@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000/1838

 

Dr. Grónás Viktor Péter

egyetemi docens

email: Gronas.Viktor.Peter@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000/1834

 

Dr. Malatinszky Ákos

egyetemi docens

email: Malatinszky.Akos@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000/2264

 

Dr. Saláta Dénes

egyetemi docens

email: Salata.Denes@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000/2260

 

Tormáné Dr. Kovács Eszter

Eszter Tormáné Kovács, PhD

egyetemi tanár

email: Kovacs.Eszter@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000/2261

 

Dr. Orosz György

egyetemi adjunktus

email: Orosz.Gyorgy@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000

 

Kissné Rusvai Katalin

egyetemi tanársegéd

email: Kissne.Rusvai.Katalin@uni-mate.hu

telefon: +36 28/522 000/2261

 

Molnár Ábel Péter

egyetemi tanársegéd

email: Molnar.Abel.Peter@uni-mate.hu

 

Erdélyi Roland

egyetemi tanársegéd

email: Erdelyi.Roland@uni-mate.hu

 

Milinkó István

egyetemi tanársegéd

email: Milinko.Istvan@uni-mate.hu