2023. díjazottja - Pálfi Márk

Menu Display

2023 - Pálfi Márk

Last modified: 18. April 2024

A Díj harmadik alaklommal Pálfi Márk, természetvédelmi mérnök alapszakos hallgatónak került odaítélésre, amelyet 2024. január 25-én a MATE ünnepélyes diplomaátadó ünnepségén a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában vehetett át, a

A Napelemparkok biodiverzitásának növelését célzó beavatkozások tervezése konkrét mintaterületek példáján

címmel készített, kiemelkedő szakdolgozatának elismeréseként.


Az elmúlt években hazánk beépített napelemkapacitása exponenciális növekedésbe kezdett és a jelenleg érvényben lévő nemzeti stratégiák alapján a trend folytatódni fog. Az örvendetes fejlődést közelebbről megnézve azonban azt tapasztaljuk, hogy a beépített kapacitás jelentős része zöldmezős beruházás keretében valósult meg, jellemzően mezőgazdasági termelésből kivont területek (szántó, gyep) kárára. Ennek következtében e területek biológiai aktivitása és diverzitása jelentősen csökken.
A hallgató a MATE VTI Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Tanszék kutatásába bekapcsolódva, két általa választott, megvalósított beruházás tekintetében azt vizsgálta, hogy milyen konkrét beavatkozások képesek javítani ezen területek táji- és ökológiai potenciálját. 
A mintaterület kiválasztásakor az alábbi szempontokat vette figyelembe: a napelempark zöldmezős beruházás keretében, külterületen, mezőgazdasági környezetben és értékes természeti területek közelében helyezkedjen el. A fenti szempontok alapján Szabadszállás külterületén két (egy 4,4 és egy 1,2 ha kiterjedésű) megvalósult beruházás került kiválasztásra. A következő lépésben a nemzetközi és hazai ajánlásokat figyelembe véve, a beruházást övező 1 km-es sugarú körben térképi adatbázisok és terepi bejárások segítségével élőhelytérképezés és földhasználat elemzés következett. Az élőhelytérkép, a jellemző földhasználat és a két közeli Natura 2000 fenntartási tervek figyelembevételével már meghatározhatóak a lehetséges beavatkozások köre. Az így kiválasztott, az élővilág szempontjából előnyösnek bizonyuló megoldásokat tovább szűkítette a napelempark közvetlen fizikai, talajtani, botanikai és zoológiai adottságainak és a napenergiatermelés zavartalan követelményeinek figyelembevételével.
A mintaterületekre vonatkozólag elkészítette és elemezte az 1 km-es zóna élőhelytérképeket. A mintavételi helyek kijelölését követően két időpontban 45 helyszínről, 170 talajmintát gyűjtött, amelyek kémiai tulajdonságait kézi talajszkenner segítségével megvizsgálta. Ezzel egyidőben a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai segítségével elkészítették a mintaterület botanikai és zoológiai felméréseit is. 
A talajtani, botanikai és zoológiai vizsgálatai során megszülettek eredmények segítségével konkrét javaslatokat fogalmazott meg a területek biodiverzitását növelő kiegészítő növénytelepítések és műszaki beruházások típusára és helyére, a napelempark műszaki adottságainak és elsődleges céljának figyelembevételével.
A munkáját belső konzulensként Dr. Grónás Viktor, egyetemi docens irányította.

Gratulálunk a díjazottnak!