Együtt a természetért - amatőr fotópályázat 2025 - Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet
"Együtt a természetért" amatőr fotópályázat 2025
Amatőr fotópályázat kiírás - 2025.
A pályázati felhívás legfontosabb részletei:
MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet amatőr fotópályázatot hirdet általános és középiskolás diákoknak, MATE hallgatóknak, MATE dolgozóknak.
Az alábbi témakörökben várjuk a pályázatokat a Kárpát-medence élővilágáról:
- Ember a tájban
- Emlősök és madarak az ember alkotta tájban
- Tájképek
A pályázatban kizárólag amatőr fotósok: általános és középiskolás diákok, egyetemi hallgatók, egyetemi dolgozók vehetnek részt. Pályázni lehet egy, kettő vagy mindhárom témakörben is.
A pályázatban nem vehetnek részt a szervezésben és lebonyolításban részt vevő MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet kollégái, valamint profi fotósok. Ha ilyen pályamű érkezik be, az kizárást von maga után.
(Amatőr fotós hobbi szinten, kedvtelésből űzi, nem anyagi ellenszolgáltatásért, profi fotós foglalkozása részeként, fizetségért, magas szintű szakértelemmel végzi a tevékenységet.)
Beküldés módja, ideje:
A három témakörrel kapcsolatos digitális felvételeket 2025. szeptember 20-ig elektronikus formában (e-mailben) kell eljuttatni az alábbi elérhetőségre: egyuttatermeszetert@uni-mate.hu
Elvárások:
• egy pályázó maximum 3 képet küldhet be, katogóriánként legfeljebb 1 db-ot,
• a képek oldalaránya 3:2 és 2:3 lehet,
• csak 2020 után készült képek nevezhetőek a pályázatra, amelyek még ezidáig más pályázatra nem voltak beküldve,
• mobiltelefonnal és fényképezőgéppel készített fotók egyaránt részt vehetnek a pályázatban,
• a kép elnevezése a következő formátumban szerepeljen: "a kép címe_ET_2025.jpg",
• a teljes pályázati anyag egyetlen e-mail-ben, vagy nagyméretű fájlmegosztó segítségével érkezzen be. Több e-mail esetén csak az első tartalma lesz figyelembevéve,
• a nevezett képeknek meg kell felelniük az etikai elvárásoknak: csak olyan felvételek fogadhatók el, amelyek készítése során nem történt károkozás az élővilágban. A képek nem tartalmazhatnak olyan manipulációt, amely félrevezetően torzítja a valóságot, továbbá nem sérthetik a közerkölcsöt, illetve az emberi méltósághoz fűződő jogokat.,
• amennyiben a fotókon felismerhető személyek szerepelnek, a fotósnak rendelkeznie kell az érintettek hozzájárulásával ahhoz, hogy a képek kiállításon vagy médiamegjelenésben felhasználásra kerülhessenek,
• a képek nem készülhetnek és nem módosíthatóak mesterséges intelligencia segítségével,
• a képek digitális utómunkája kizárólag az alábbi korrekciós eljárásokra korlátozódhat: szintek (levels), gradációs görbék (curves), színegyensúly (color balance), színezet és telítettség (hue/saturation), fényerő és kontraszt (brightness/contrast), valamint árnyékok és csúcsfények (shadow/highlight) módosítása,
• engedélyezett a kép megvágása, zavaró elemek levágása és a kép orientációjának megváltoztatása,
• ha a zsűri megállapítja, hogy egy nevezett kép megsérti a fenti szabályok valamelyikét, az adott képet törli és kizárja a pályázatból,
• a beküldött alkotások elvárt felbontása: 300 dpi és minimum 5 MP (Mpx), a kötelező formátum: jpg,
A pályaműveket beküldő e-mailben szerepeltetni kell a következőket:
• pályázó neve,
• e-mail cím, melyen el lehet őt érni (akkor is, ha erről küldte a képeket),
• iskolájának pontos neve és címe,
• melyik kategóriában kíván pályázni,
• a kép(ek) címe(i),
• a fotó készítésének helyszíne (ország, település),
• maximum 250 karakter leírás a képhez tartozó gondolat, mit szeretne a pályázó kifejezni a képpel stb.
• nyilatkozat - kiskorú pályázó esetében 14 éves kor alatt törvényes képviselője jár el, nyilatkozat itt tölthető le,
• nyilatkozat - 14-18 év között törvényes képviselőjének hozzájárulás szükséges, nyilatkozat itt tölthető le,
• nyilatkozat - 18 év felett a pályázati feltételek, adatkezelések, szerzői jogi előírások megismeréséről, elfogadásáról, nyilatkozat itt tölthető le.
Adatkezelési tájékoztató itt tekinthető meg.
További információk a pályázati kiírással kapcsolatban:
Orbánné Dobrovits Katalin
+36 30 650 3875
Orbanne.Dobrovits.Katalin@uni-mate.hu
Dr. Seres Anikó
Seres.Aniko@uni-mate.hu
Zsűrizés, eredményhirdetés:
Zsűri tagjai:
Elnök:
Dr. Orosz György egyetemi adjunktus, vadfotós
Tagok:
Prof. Dr. Altbächer Vilmos egyetemi tanár
Dr. Centeri Csaba egyetemi docens
Dr. Schally Gergely tudományos főmunkatárs
Dr. Rusvai Katalin egyetemi tanársegéd
Rákosi Beáta gazdasági szakértő, fotós
Zsűrizés, eredményhirdetés:
Érvényes pályamunkák bírálása: 2025. szeptember 21-23. között történik.
Díjazottak értesítése: 2025. szeptember 23-án emailben.
Díjátadás: 2025. szeptember 26-án a KÁN2025 rendezvényen Kaposváron. Személyes megjelenés akadályoztatása esetén a díjakat postai uton juttatjuk el a díjazottaknak.
A legjobb 50 pályamű megtekinthető digitális formában a MATE Udvar Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet standján a KÁN2025 rendezvény alatt Kaposváron 2025. szeptember 26-28. között.
A díjazott pályaművek kiállításra kerülnek a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet Tehetségnap2026 rendezvényén.
A díjazott pályamunkák 2025. december 31. után elektronikus archiválásra, a többiek törlésre kerülnek
Díjazások:
1., 2., 3. helyezett témakörönként:
MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet által összeállított ajándékcsomag,
Különdíjak:
- BorosArt - Boros Zoltán természetfestő által felajánlott ajándékcsomag a három témakör 1. helyezetteinek,
- Magyar Mezőgazdaság szaklap által felajánlott ajándékcsomag az 1. helyezettnek.
- A Magyar Mezőgazdaság című szaklapban a pályázat nyerteseiről cikk megjelenése.
- A versenyről és a díjazottakról anyagot jelentetünk meg a www.magyarmezogazdasag.hu oldalon.
- "A mi erdőnk" újság ajándékcsomag, és 1 oldalas anyag készítése a különdíjas pályázóval, mely megjelenik amierdonk.hu oldalon és a hozzá tartozó Facebook oldalon is.
Fődíj - a három témakör díjazottjai közül egy, a legkiemelkedőbb pályamű nyertese kapja:
MATE Bőszénfai Szarvasfarm által felajánlott belépő kiegészítő szolgáltatásokkal 2 fő részére
A fotópályázat védnöke:
Prof. Dr. Heltai Miklós egyetemi tanár, intézetigazgató
MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet
Támogatóink: